A tanfolyam célja az volt, hogy felvázolja egy weboldal készítéséhez szükséges ismereteket, készségeket.
Hisszük, hogy a sikeres projektek egyik alapfeltétele a valós kommunikáció! A megrendelőnek és fejlesztőnek tudniuk kell „egy nyelvet beszélni”. S habár manapság a különböző szolgáltatásoknak köszönhetően bárki „öt perc alatt” készíthet weboldalt, tudjuk, hogy a minőségi munka előzetes gondolkodást, előkészítést igényel.
A fentiek okán hirdettük meg a Kell egy weblap! (kewlap01) kurzust. A három hetes, ingyenes, online oktatás során arra irányítottuk rá a figyelmet, hogy mi mindent kell elvégezni, mielőtt az oldal építése elindulna, illetve, hogy mit is jelent a közös munka.
Módszertanunk a konnektivizmus elveit követte. Így mi nem mindentudó oktatókként tevékenykedtünk, hanem inkább a figyelmet érdemlő témákra mutattunk rá. Nem kinyilatkoztattunk, hanem a motivációt kívántuk megteremteni a hallagtókban, saját ismereteik gyarapítására, saját látásmódjuk kialakítására. Elképzelésünket igazolta, hogy mintegy háromszázan regisztráltak a képzésre, akik aztán - külső szemlélő számára talán meglepően - jelentős aktivitást tanúsítottak a három közös hét alatt.